A Deák17 Galériában lehetőség van gyakornoki program teljesítésére, amelyre szeretettel várjuk a felsőoktatási intézmények hallgatóinak jelentkezését. Alábbi sorozatunkban minden alkalommal egy szakmai gyakornokunknak teszünk fel néhány kérdést. Így jobban megismerhetitek Őket, illetve képet kaptok arról, hogyan telik egy szakmai gyakorlat a Galériában.
PALLAGI CSENGE – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Miért a Deák17 Galériába jelentkeztél szakmai gyakorlatra?
Eredetileg az egyetemi felvételimre való szakmai felkészülés és felkészítés miatt jöttem a D17-be, akkor még csak önkéntesként, majd ahogy telt az idő itt is maradtam. Az önkéntesként eltöltött időm alatt annyira a szívemhez nőtt a hely, a sokszínű, kreatív munka és a munkatársaim, hogy úgy döntöttem, a szakmai gyakorlatomat is itt szeretném elvégezni.
Mi volt a szakmai gyakorlatra jelentkezés menete?
Eredetileg, amikor még önkéntesnek jelentkeztem, egy telefonos elbeszélgetés után önéletrajzot és motivációs levelet kellett írnom, majd egy személyes meghallgatásra is sor került. Miután már vagy fél évet itt töltöttem, a gyakornoki pozícióval kapcsolatban már csak az akkori igazgatóhelyettest kellett kérdeznem, hogy elvégezhetem-e itt a szakmai gyakorlatom.
Mesélj egy picit arról, hogy milyen feladataid voltak/vannak gyakornokként a Galériában!
Én a galériában egész hamar egy mindenes embernek kezdtem el érezni magam. Eleinte csak rendezvényekre kezdtem el bejárni segíteni, látogatókat fogadni, eligazítani. A későbbiekben már rám bízták a közösségi szolgálatot teljesítők eligazítását az ilyen eseményeken és a múzeumpedagógiai foglalkozásokba is elkezdtem becsatlakozni. Kollégáimmal együtt készítettük elő a foglalkozásokat, majd azok levezetésébe is besegítettem. Idő közben a 10/10 kiállítás előkészítése is megkezdődött, így a gyakorlatvezetőm, aki akkor a galéria kurátora is volt, megkért, hogy ott is segítsek be anyagok utáni kutatással, szövegírással vagy éppen már megírt szövegek ellenőrzésével.
Hogyan tudsz profitálni ebből? / Milyen új ismeretekre, gyakorlati és/vagy elméleti tudásra tettél szert az eddig itt töltött idő alatt?
Talán meg sem tudnám számolni, hogy a galériánál töltött gyakorlatom alatt hányféle területen fejlődtem. Művészettörténeti kutatómunka, írás, kreatív anyagok előkészítése, kiállításelőkészítés, kivitelezés, lebontás, múzeumpedagógiai foglalkozások előkészítése és kísérése és még a végtelenségig sorolhatnám, hogy hány folyamatban vettem részt, amiken keresztül új tudásra tettem szert, de ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor még a söprési technikám is javult. Persze ezzel együtt kiemelkedően fontos volt a kommunikációs képességem fejlődése, hogy egyáltalán meg merjek szólalni, vagy az önbizalmam növekedése, hogy a gondolataimat úgy tudjam írásosan megosztani, hogy nem érzem feszélyezve magam. Emellett a szociális készségeim is sokat javultak, hiszen rengeteg emberrel kellett együtt dolgozzak, kollégák, partnerek, művészek, látogatók. Mindenkivel megtanultam szót érteni. Ami pedig számomra talán a legérdekesebb és legértékesebb volt az az interdiszciplináris tudás, ami a különböző szakokon végzett emberek együttműködése közben, csak úgy informális módon ragadt át rám.
Mi motivál téged leginkább szakmai gyakorlatod során?
Bennem eredetileg is mindig megvolt egy belső hajtóerő aziránt, hogy felnőttként olyan munkát válasszak, ami visszaad a közösségeknek, emeli azokat és egy szebb, élhetőbb, elfogadóbb jövő felé tereli azokat. Amikor a galériába érkeztem hamar rájöttem, hogy az itt folyó munka és a kollégák pontosan ugyanezt a víziót képviselik. Így talán érthető is, hogy ezért az álomért, érzésért és befogadó környezetért egész könnyedén motivált tudtam maradni. Emellett nagyon szerettem magát a helyet, hogy körbevett a kultúra, a sok érdekes művész, a nagyszerű fiatalok, akik kreatív alkotásai nap, mint nap elvarázsoltak és persze nem utolsó sorban a nagyszerű csapat, akikkel egy élmény volt együtt dolgozni.
Kinek ajánlanád a szakmai gyakorlatot a Deák17 Galériában?
Igazából bárkinek, aki szeretne egy életre szóló élményként részese lenni egy tényleg nagyon befogadó és lélekemelő kis közösségnek és belelátni a mindennapok olykor nyüzsgő, de megunhatatlanul változatos, kreatív és a gyerekek által végtelenül aranyos világába. Persze nem árt, ha van egy kis művészi vénád, de igazából az elmúlt egy évben a legkülönfélébb emberekkel dolgoztam együtt és azt kell mondjam, hogy mindenki megtalálta a helyét a csapatban.
Mi volt a legkedvesebb emléked a Galériában végzett gyakorlatod alatt?
Szerintem itt bármelyik múzeumpedagógiai foglalkozást említhetném. A gyerekekkel való munka mindig a napjaim fénypontjai voltak. Megszámlálhatatlan vicces és aranyos emléket tudnék felidézni a foglalkozásokról, amikor a gyerekekkel együtt dolgozva, az alkotás örömén keresztül kicsit mi is újra gyerekekké váltunk. A legjobb persze mindig az a rész volt, amikor a foglalkozások végén a csillogó szemű lurkók megöleltek minket és kijelentették, hogy ez a legjobb galéria, ahova majd visszahozzák a szüleiket is.
TÖLTSD GYAKORLATODAT A DEÁK17 GALÉRIÁBAN!
Hogyan jelentkezhetsz?
A muzeumpedagogia@deak17galeria.hu címre küldött emaillel.
Kérjük, hogy az alábbiakat mindenképp küldd el nekünk:
– önéletrajz
– motivációs levél
– mikor és milyen feladatokat tudnál ellátni?
Jelentkezésed minimum 1 héttel az általad választani kívánt időpont előtt küldd el nekünk!
Időpont lemondása 48 órával a megbeszélt időpont előtt lehetséges!