Szakmai gyakorlat a Deák17 Galériában – 3. rész

A Deák17 Galériában lehetőség van gyakornoki program teljesítésére, amelyre szeretettel várjuk a felsőoktatási intézmények hallgatóinak jelentkezését. Alábbi sorozatunkban minden alkalommal egy szakmai gyakornokunknak teszünk fel néhány kérdést. Így jobban megismerhetitek Őket, illetve képet kaptok arról, hogyan telik egy szakmai gyakorlat a Galériában.

HEGEDŰS ALICIA – Budapesti Gazdasági Egyetem, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Miért a Deák17 Galériába jelentkeztél szakmai gyakorlatra?
Elsősorban azért jelentkeztem a Galériába szakmai gyakorlatra, mert az egyetemünk ajánlott egy oldalt, ahol olyan helyek voltak felsorolva, amelyek szerződésben állnak az iskolával. A Deák17 Galéria különösen felkeltette az érdeklődésemet, mivel fiatal alkotók munkáival foglalkozik és hasonlóról azelőtt még nem nagyon hallottam. Ezek mellett még a Világjáró Gyerekek című programukra is nagyon kíváncsi lettem, és nagyon örülök, hogy részt vehettem rajtuk a gyakorlatom során.

Mi volt a szakmai gyakorlatra jelentkezés menete?
Miután írtam a Galériának, hogy szeretnék jelentkezni gyakorlatra, behívtak egy beszélgetésre. Ezután pedig a gyakorlat menetét a Karrier Platform oldalán kellett intézni, ahol magát a helyet is találtam.

Mesélj egy picit arról, hogy milyen feladataid voltak/vannak gyakornokként a Galériában!
Kétszer is gyakorlatoztam a Galériában, az első, amikor 80 órát kellett teljesítenem, akkor volt egy külsős program a Futás Szent Margittal, ahol iskolai csoportokkal foglalkoztunk, emellett részt vettem installálásban, irodai munkában, kézműves foglalkozások előkészítésében és a Világjáró Gyerekek programon is, az utóbbikat a második gyakorlatomon is csináltam.

Hogyan tudsz profitálni ebből? / Milyen új ismeretekre, gyakorlati és/vagy elméleti tudásra tettél szert az eddig itt töltött idő alatt?
Mindig is szerettem gyerekekkel körülvenni magamat és itt sokszor volt lehetőségem rá, például a Világjáró Gyerekeken, ahol kézműves foglalkozást is tarthattam. Ezen kívül nagyon sokat tanultam arról is, hogy hogyan működik egy galéria, rengeteg papírmunka, szervezés, emberekkel való kapcsolattartás.

Mi motivál téged leginkább szakmai gyakorlatod során?
Szerintem leginkább az, hogy meg legyenek velem elégedve, ezért próbáltam mindig a maximumot hozni és odafigyelni a munkámra.

Kinek ajánlanád a szakmai gyakorlatot a Deák17 Galériában?
Azoknak, akik szeretik a művészetet, a kreatív kézműves feladatokat és annak előkészítését és szívesen foglalkoznak gyerekekkel.

Mi volt a legkedvesebb emléked a Galériában végzett gyakorlatod során alatt?
Mindig nagy élmény a Világjáró Gyerekek, de nekem a legkedvesebb a lett program volt. Nem sokat tudtam az országról, így még nekem is hasznos volt a rendezvényen hallott előadás a kultúráról. Illetve ezen az eseményen volt a legtöbb helyi édesség, innivaló és dekoráció, amiket a lett nagykövetség küldött a galériának.

TÖLTSD GYAKORLATODAT A DEÁK17 GALÉRIÁBAN!

Hogyan jelentkezhetsz?
muzeumpedagogia@deak17galeria.hu címre küldött emaillel.

Kérjük, hogy az alábbiakat mindenképp küldd el nekünk:
– önéletrajz
– motivációs levél
– mikor és milyen feladatokat tudnál ellátni?

Jelentkezésed minimum 1 héttel az általad választani kívánt időpont előtt küldd el nekünk! 
Időpont lemondása 48 órával a megbeszélt időpont előtt lehetséges!