Budapesti nyári művészeti tábor

2018.07.02. – 2018.08.31.

Kedves Szülők, kedves Gyerekek! 2018-as napközis nyári táboraink mindegyik turnusa betelt. Így további jelentkezőket már sajnos nem tudunk fogadni idén a Budapesti nyári művészeti táborainkba.

Napközis nyári táborainkban a résztvevők egyéni, páros és csoportos művészeti foglalkozásokon vesznek részt, melyek középpontjában a város áll.

2018-as nyári táborunkban a városban létező, jelenlevő állatokkal foglalkozunk. Hiszen a városban is számtalan állat vesz körül minket, s többségük jelenlétéről úgy gondoljuk, mi sem természetesebb. Itt is repkednek a madarak, ugrálnak a mókusok, futkároznak gyíkok, sokan tartanak állatot az otthonukban, kutyát, macskát, görényt és akkor még nem beszéltünk az állatkertről. De mi a helyzet a legkisebbekkel? Ha állatokra gondolunk a városban, ugyan kinek jutna eszébe a rovar? Pedig számos fajuk apró termete ellenére óriási munkát végez nap mint nap környezetünkben és hozzájárul  annak jobbá tételéhez.

Témánk a természetes és környezetbarát anyagokból készülő, a város legkisebb lakóinak szánt rovarhotelek. A „hotel” nemcsak búvóhelyül szolgálhat a rovaroknak, hanem valóban élhetnek ezekben az építményekben, táplálkozhatnak, szaporodhatnak. Mindennek a megvalósításához számtalan eszköz, anyag áll rendelkezésünkre, amiket kizárólag a természetből „veszünk”, természetes anyagokat használunk. Az építményt hasznossága mellett művészi alkotásként is értelmezhetjük és törekszünk is az alkotás egyedi, kreatív megformálására.

A hét folyamán felépülő rovarhoteleket az alkotócsapatok prezentálják egymás felé, majd a tábor végén az egyes – különböző rovaroknak készült – építményeket egy nagy komplexummá alakítjuk. Az így megvalósult Rovarhotellel pedig terveink szerint megajándékozzuk a Margit-sziget rovarlakóit.

A tábor megalapozó tudás- és ismeretszerző programjait, felkészítő csapatépítő játékait, illetve a rovarhotel készítéshez szükséges alkotási folyamatok egy részét a Deák17 Galériában tartjuk, míg a látvány utáni szabadkézi rajzot, a pasztellel való alkotást és egyéb tárgyalkotó technikák fortélyait a Margit-szigeten sajátíthatják el a tábor résztvevői.

A tábor foglalkozásai minden nap 9 és 17 óra között tartanak.
A táborban résztvevő gyerkeket reggel a Deák17 Galériába szükséges hozni, és a programok minden nap 17 órakor is a Galériában érnek véget.

Foglalkozások helyszínei: a programok két helyszínen kerülnek megrendezésre: a Deák17 Galériában és a Margit-szigeten.

Ajánlott korosztály: 10-14 év. A 3. turnusra (augusztus 21-24.) 8-12 éves gyerekek jelentkezését várjuk.

Turnusok:
1. turnus: július 2-6. – betelt!
2. turnus: július 9-13. – betelt!
3. turnus: augusztus 21-24. – erre a turnusa 8-12 éves gyerekek jelentkezését várjuk! – betelt!
4. turnus: augusztus 27-31. – betelt!

A nyári táborokban való részvétel ingyenes, de regisztráicióhoz kötött. A nyári táborban a részvétel korlátozott, így az első 25 jelentkezőnek tudunk helyet biztosítani, beérkezési sorrendben. A jelentkezés a hiánytalanul kitöltött, és a megadott email címre eljuttatott dokummetumokkal válik érvényessé. A regisztrációt az adott turnus megkezdése előtt 7 nappal vagy a férőhelyek betelését követően zárjuk. A táborba való jelentkezéssel mind a gyerekek, mind a szüleik elfogadják a tábor házirendjét.

Regisztráció: regisztracio.deak17galeria@gmail.com

Az email tárgyában kárjük feltüntetni: „Jelentkezés nyári táborra”.

Mielőtt a jelentkezési lapot kitöltené, kérjük vegye figyelembe hogy a kiválasztott tábor teljes időtartama alatt (5 nap), úgy a délelőtti, mint a délutáni foglalkozáson részt tudnak-e venni.

A dokumentumokat csak hiánytalanul kitöltött, kézzel aláírt, majd olvashatóan bescannelt és visszaküldött formában tudjuk elfogadni. A jelentkezés csak így minősül érvényesnek.

Kitöltendő dokumentumok:

adatlap

házirend

A nyári tábor ideje alatt fotókat készítünk. A regisztrációval a gyerekek és szüleik is hozzájárulnak, hogy fotók és videófelvételek készüljenek róluk és ezeket a Galéria kommunikációs célokra felhasználja.


Kedves Táborozók, kedves Szülők, és Érdeklődők!

Nagy örömmel jelentjük, hogy a Deák17 Galéria 2018-as budapesti nyári művészeti táborainak keretében készült első rovarhoteleket már megtaláljátok a Margitszigeten, a Rózsakert mögötti részen! A táborokban elkészített rovarhotelek kihelyezése folyamatosan zajlik, mert mindig az adott tábori turnus végén helyezzük ki azokat a természetbe. 

…de mik is azok a rovarhotelek?
Természetes és környezetbarát anyagokból készülő, rovaroknak szánt lakhelyek.
A város legkisebb lakói költözhetnek bele, és itt élhetnek, táplálkozhatnak, szaporodhatnak.

Mit érdemes tudni róluk?
A kis hoteleket 8 és 14 év közötti gyerekek alakították ki a nyári táborok alatt, csoportmunka keretében.

Az elkészített építmények hasznosságuk mellett művészi alkotásként is értelmezhetőek: a bal oldali rekeszekben mindig a rovarok igényeinek megfelelő, általuk használatba vehető hotelek kerültek kialakításra. A jobb oldali fakkokban pedig a táborozók egyedi elképzelésük szerint alakítottak ki lakásbelsőket, mikrovilágokat, amelyeket a rovarok ugyancsak birtokba vehetnek.

Kérjük, hogy a rovarok zavartalan beköltözködése érdekében ne nyúlj a rovarhotelekhez!

A nyári tábor, a rovarhotelek, és az alkotások Margitszigeten való elhelyezése a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, Budapest Főváros, és a FŐKERT Nonprofit Zrt. közös együttműködésében valósult meg.

Megjelenések:

2018. július 9. – Főkert.hu – Diákok készítettek rovarhoteleket a budapesti nyári művészeti táborban