VILÁGJÁRÓ GYEREKEK 2025

2025.01.01. – 2025.12.31.

A 2015-ben indult Világjáró Gyerekek sorozatunk egy olyan családi program, ahol minden hónapban más és más nemzet kultúráját, meséit, játékait mutatjuk be a gyerekeknek. Nemcsak nekik tartogatunk élményeket, hiszen a szülők is sok új dolgot megtudhatnak az adott országról, nemzetről. A programokon egy rövid országismertetőt mindig valamilyen előadás is követ, amely lehet zene, tánc, színház, bábszínház vagy akár mesemondás is. Ezt követően különböző kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, amelyek amellett, hogy szórakoztatóak, szintén segítik az ország népének, földrajzának és kultúrájának megismerését.

A programsorozat célja, hogy a gyerekek a világ minden tájára elkalandozhassanak, nyitottak legyenek különböző kultúrákra, és elfogadással forduljanak más nemzetek szokásai felé.

Hogy a különböző országokat minél hitelesebben tudjuk bemutatni, az eseményekre felkérjük az adott nemzet nagykövetségét és/vagy kulturális intézetét, hogy vegyenek részt a szervezésben és a programokban. Így a vendégek nemcsak egy adott országgal ismerkedhetnek meg, hanem sok esetben az itt élő nemzetiségek tagjaival is kapcsolatot teremthetnek. Eddig több, mint 30 különböző ország volt a vendégünk a világ minden tájáról, Európától Dél-Amerikáig, Afrikától Ázsiáig.

A járványhelyzet óta az eseményt online is közvetítjük Facebook-oldalunkon, a felvételt pedig közzétesszük YouTube-csatornánkon is.

A továbbiakkal kapcsolatban a jövőben is tájékoztatást nyújtunk holnapunkon, Facebook-oldalunkon. Köszönjük a megértésetek!

IDEI PROGRAM2025

Január 25. Tajvan
Együttműködő partner: Taiwan Center for Mandarin Learning Hungary

február 15. Olaszország
Együttműködő partner: Újlaki Magyar-Olasz Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

március 29. Ruanda
Együttműködő partner: Közel Afrikához Alapítvány