BENCZÚR Emese
A kézműves tevékenység monotonitásból fakadó meditatív jellege kap hangot Benczúr Emese alkotásaiban. A rövid mondatok látszólag a végtelenségig ismétlődnek, ezáltal az elkészítéssel járó munka látványosan az alkotás részévé válik. A szövegek reagálnak is erre a munkára: ironikusak, egyszerre értelmezhetők általánosan és magára az alkotófolyamatra is.
A kiállításon is látható diplomamunkáján például egy szemeszternyi idő alatt hímezte fel 230-szor egymás után egy közel 40 méteres függönygurtnira, hogy: Teljesítem a kötelességem. A látszólagosan lágy, nőies technikát férfias, ipari anyagra (egy függönygurtnira) vitte át – a kézimunkával imitálva a gépi hímzés betűtípusait, öltésformáit.
Az Egyformaság viszonylagos – ez olvasható a falra szögelt különféle farmerdarabokon, melyek a valóság kaotikus rendezetlenségével szemben a rendszerezhetőség egy lehetséges módját állítják elénk. A művész egy hónapon keresztül minden nap, záráskor elment egy 5. kerületi Levi’s farmerboltba, és elhozta az aznap összegyűlt nadrágszárakat, melyek a nadrágok sztenderd méretezésétől eltérő testalkatú vásárlók után maradtak ott. Majd rájuk hímezte a következő mondatot: Az egyformaság viszonylagos, végül egy önkényes, mégis következetes logikát követő statisztikai diagramként rendezte egymás mellé őket.
CHILF Mária
Chilf Mária 2010-ben, Mezőszemerén találkozott olyan helyi asszonyokkal, akik alkalmazott hímzőmunkával keresték a kenyerüket. A fizetésük méltatlanul alacsony volt – 600-1000 forintot kaptak egy-egy vászonért, amin akár napokig is dolgozhattak. A hímzés ugyanakkor nemcsak munka volt a számukra: az alkotás szeretete és a hagyomány tisztelete ötvöződött a tevékenységben.
A Private pattern címre keresztelt projektben Chilf Mária kísérletet tett a megrendelő és az alkotó közötti viszony újrarajzolására – vagy legalábbis a helyzet visszásságának felmutatására. Felkért három asszonyt: az általuk hímzett vásznakat maguk előtt tartva lefotózta őket, majd a fényképüket átvitte egy újabb vászonra, melyet odaadott nekik kihímezni. Az alkotók amellett, hogy saját alakjukat hímezték körül, a kezükben tartott vászon felületét szabadon tölthették ki, teret kapva saját kreativitásuk kiélésére. A projekt részét képezte az is, hogy az asszonyoknak maguknak kellett meghatározniuk az általuk méltányosnak ítélt árat a munkájukért.
A projekthez tartozik az alkotókról készített fotósorozat, valamint az asszonyok által lejegyzett szövegek, melyek egyfajta naplóként is értelmezhetők. A 2010-es mezőszemerei képek után a projekt folytatódott, előbb szárhegyi asszonyokkal, majd készültek kortárs alkotótársakkal létrehozott darabok is.
IMRE Mariann
Imre Mariann betonhímzései egyetemista kori kísérletezéseiből erednek, melyet a nagyanyjától megtanult hímzés technikájával egészített ki. A saját, privát örökség feldolgozása, a hímzéssel hozott családi mintázatok továbbvitele egyúttal meditatív és spirituális folyamat is. Ez a finom, szavakkal nehezen kifejezhető szakralitás átszövi Imre Mariann alkotásait.
Valódi kísérlet és misztikum ez: vajon hogyan lehet a beton szilárd anyagán keresztülszúrni a vékony tűt, hogyan képes valaki kézzel öltéseket varrni a betonba? A betonhímzés a lehetetlent cáfolja meg, hiszen ez a legvalószínűtlenebb felület, amit a leheletfinom cérnaszálakhoz kiválaszthatott a művész. Ellentétes minőségek találkoznak itt össze: természetes és mesterséges, kemény és puha, durva és finom, hagyomány és újítás, rejtőzködés és megmutatkozás. A beton anyaga önmagában is szimbolikus: gyors halmazállapotváltása és végleges keménysége az emberi (női) lét tartalmára is utal.
A Kis szívkísérlet című alkotás 13 darabján valódi, a biológiai szíveket formázó szerveket látunk, vérvörös erekkel átszőve. Rómában járva találkozott Imre Mariann olyan áldozati szívekkel, melyek egyes templomok falain közvetítették a hívek vágyait, kívánságait – a fémből készített szívekre bízva várták az emberek kérésük teljesülését. Ennek a régi, vallásos szokásnak az egyéni átirata Imre Mariann szívsorozata.
KUSNYÁR Eveline
A Hacienda címet viselő sorozat három fázisban készült, végigkísérve a legfontosabb változásokat egy család életében: az új házba való beköltözést, az első, majd a második gyermek megszületését. A sorozat alapját fekete-fehér fotók képezik, melyek a felújítást, a sok éven át tartó építkezést rögzítik. Ebbe az érzelemmentesnek tűnő, dokumentarista indíttatású fotó-sorozatba nyúlt bele Kusnyár Eveline, amikor színes gyermek-motívumokat hímzett a fényképek felületére. A sorozat első (fe-hér keretes) darabjait lánya megszületése ihlette, ezt követték négy évvel később a kisfia megérkezése által életre hívott képek (fekete keretben). A legújabb (natúr keretes) darabokban pedig már a közös alkotás is megjelenik: a gyerekek már nemcsak időben, de fizikailag is beleszóltak a művekbe.
A hímzés mint felületi applikáció alkalmazása nem újdonság Kusnyár Eveline művészetében. Eleinte régi családi fotók alapján készített fotorealista festmények felszínét hímezte át vonalhálókkal, melyek a képeken kapcsolódási pontokat, összekötéseket jelöltek ki – azaz tartalmilag bővítették a képek értelmezési lehetőségeit. A Hacienda sorozatban ugyancsak személyes indíttatásból nyúlt a hímzés technikájához. Az anyaság megélését végigkövető képeken a babaruhák és pelenkák jellemző figuráit vitte fel a fotók felszínére. A két réteg – fotó és hímzés, házfelújítás és gyermeknevelés – termékenyen értelmezi újra egymást, miközben egy személyes, érzelmes időszakba enged betekintést.
LŐRINCZ Lili Hanna
A több mint egyméteres átmérőjűre felnagyított hímzés a kézimunkázók által rendszeresen használt hímzőráma formáját idézi meg. Szemléletesen hívja fel a figyelmet egyúttal arra is, hogy maga a folyamat az igazán lényeges, nem pedig a végeredmény. A művész (de ugyanígy az amatőr hobbi kézműves is) az alkotás során átéli azt a különleges állapotot, amit Csíkszentmihályi Mihály pszichológus „flow-élményként” írt le: azaz a tevékenységben teljes mértékben elmélyül, már-már úgy érzi, hogy megállt körülötte az idő.
Az alkotás teremtő gesztusa kézzelfoghatóvá válik Lőrincz Lili Hanna monumentális méretű kézimunkáján. A hímzés állandóan ismétlődő mozdulatsora, az öltések végtelennek tűnő sorozata egyfajta meditatív állapotot idéznek elő – amit nem csak az alkotó, de a befogadó is érzékel. Az egymást ismétlő, egymásba fonódó alakzatok közösen egy vibráló, színes felületet alkotnak, mely alkalmas arra, hogy a néző is megélje a lelassuló pillanatot.
MAKOVECZ Anna
Makovecz Anna eredetileg festőművész, aki az installáció teret teremtő gyakorlatával igyekszik kilépni a kétdimenziós képek rendszeréből. A képek mellé más tárgyakat rendezve talált rá a hímzésre – erre a szép, egyszerű és hagyományos női elfoglaltságra.
Keresett egy rendszert, egy nyelvet – a kalotaszegi mintához nyúlt, mert az volt otthonos és ismerős a számára. A nyelv szabályait nem követte szigorúan, megtartotta a piros-fehér színt, viszont új „szavakat”, új mintázatokat talált ki, továbbgondolva a hagyományt. A kalotaszegi hímzések motívumvilága és nyelve Makovecz Anna művészetében kortárs üzenetté válik, amikor összekapcsolja a konceptuális, szavakkal dolgozó fogalmi művészetet a tradícióval. A kalotaszegi mintának a tradíció szerinti, merev alkalmazása egyfajta ősi, törzsi gondolkodásnak a része, amely a művész individuális alkotói folyamata során feloldódik a jövő számára
A térbe lógatott párnák – melyekre a művész szavakat hímzett – időnként kissé didaktikusan hangsúlyozzák az alkotó számára fontos értékeket. A párna mint a testünkkel közvetlenül érintkező használati tárgy, mely őrzi a test lenyomatát, szimbolikus erővel bír. Kiemelve megszokott környezetéből, előtérbe kerül a díszpárnák rituális funkciója – és az emberi, pontosabban női élet fontos fordulópontjaihoz való kötődése.
METZING Eszter
Metzing Eszter textilgrafikái a gyermekkor élményeinek pszichés lenyomatával foglalkoznak. A 2021-ben az Inda Galériában bemutatott, a Gyermekkor szövete (Fabric of Childhood) című installációnak egy kiemelt részletét láthatjuk itt. A műegyüttes egy olyan intim térré áll össze, melyben valóban az emlékek között lehet bolyongani. A térélmény alkalmas rá, hogy a nézőben különféle ingereket – reflexeket, emlékeket, asszociációkat – keltsen, amit a vásznak áttetszősége, térbe ágyazottsága tovább erősít.
Metzing Eszter leginkább arra kíváncsi, hogy a gyermekkor élményei mennyire bírnak befolyással a jelenünkre, és hogy ennek a meghatározottságnak egyáltalában tudatában vagyunk-e. A textileken színes, hímzett emlékképek tűnnek elő az alkotó saját gyerekkorából – a játékok, mese- vagy filmfigurák szürreális módon összekeverednek a valós világból vett jelenetekkel. Így kerül egymás mellé az Addams Family vagy épp a Pizsamás banánok egy-két karaktere és az óvodai barátok, játékok köre.
A hímzés több olyan jellemzővel bír, ami nagyon is alkalmassá teszi az emlékek, a tudatos-tudattalan viselkedés illusztrálására. A hímzőszálak értelmezhetők érzelmi szálakként, melyekkel kapcsolódásokra, de gubancokra, kuszaságokra is lehet utalni. A félig áttetsző vásznak pedig, melyek néhol eltakarják egymást, az egymásra rakódó, elhomályosuló emlékképekre reflektálnak.
MOLNÁR Judit Lilla
Molnár Judit Lilla hímzett alkotásait egytől egyig a hétköznapok jellemző tárgyai közül választja ki. Így kerültek a kalocsai hímzés ismert motívumai egy WC-papír gurigára, ami minden bizonnyal a legprofánabb eszközeink egyike. A orvosi maszkon és gumikesztyűn pedig a matyó hímzés mintái köszönnek vissza – megidézve a karanténban töltött évek mindennapjait.
A kézi hímzés átlényegíti az egykori egyszerű használati tárgyakat, és új értelmezési lehetőségek felé nyitja meg őket. Ezt támasztja alá a művek megjelenése is: hangsúlyozottan a múzeumi kiállításnak, dokumentálásnak megfelelő módon kerülnek a néző szeme elé, gyűjteményezési dobozban, posztamensen. A mindennapi tárgyak újraértelmezve, új köntösben tűnnek fel – Molnár Judit Lilla kezében a tárgyból műalkotás vált, mely a hétköznapi szférából a közös jelenünk, mindennapunk jelképévé nemesült. Egyúttal azonban a tárgyakat megfosztotta eredeti funkciójuktól: használatuk lehetetlenné vagy teljesen értelmetlenné vált.
PITTMANN Zsófi
Pittmann Zsófi installációja egy hagyományidéző, hímzett dekorációkkal, ugyanakkor kortárs utalásokkal teli szobabelső. Felidézi az egykori tisztaszobákat, melyek a népi, paraszti kultúra meghatározó terei voltak. A falusi portákon általában egyetlen lakószoba volt, de akik megengedhették maguknak, egy reprezentatív teret, azaz tisztaszobát is kialakítottak. Itt kapott helyet a nagy étkezőasztal („kamorás asztal”), az ülőpad („kanapé”), a feltornyozott díszpárnákkal megemelt ágy – és itt került kialakításra a szentsarok, ahol a házioltárt és a szentképeket tartották.
Ebben a szobabelsőben azonban minden hímzett tárgy kettős arcú. Látványvilágában a népművészetből merít – tartalmilag azonban nagyon is mai. A polcvédőn egy huszadik századi, ismert dalszöveg (Varga Miklós: Európa) olvasható, az asztalterítőn utalás a Kill Bill című Tarantino filmre, a falvédőn pedig Freddy Mercury van. A QR kód a Szabad Európa rádió mára megszűnt, online adását hozta be, amit a vasárnapi ebédhez is hallgatott sok magyar család. A hímzés hagyományos műfaja mellett megjelenik a cianotípia analóg fényképészeti megoldása a fogtündért ábrázoló képen, mely valójában ereklyetartó: a gyöngyökben a művész gyermekeinek a tejfogai vannak. Az asztalterítőn pedig az anamorfózis optikai játékát figyelhetjük meg. A középkor óta ismert eljárás révén a felismerhetetlenné torzított kép a tükröződés révén válik értelmezhetővé.
RICHTER Sára
A kiemelt vászonlabirintus egy részlet Richter Sára több mint 50 méter hosszú, Ami személyes című munkájából. A vászon – ahogyan címe is jelzi – egy végtelenül személyes vallomás, felfogható egy vizuális naplónak is, amiben az alkotó betekintést enged saját életébe, de a világ leguniverzálisabb történetei – testvérharc, egészség-betegség, család, kötődések – is megjelennek rajta. A varrott, hímzett, nyomott képek és szövegek különféle applikált tárgyakkal egészülnek ki, melyek mind jelképes erővel bírnak. Az állati fogsor, pénzérmék, korábbi kézimunkák felvarrt darabjai mind részei a „képregénynek”. A vászon színe és fonákja is információt hordoz: az elvarratlan szálak, átöltések új jelentésréteggekkel gazdagítják a művet, feltárva minden történet „másik” oldalát is.
Az egyetlen hosszú folyammá összevarrt vászoncsíkok a térben úgy jelennek meg, mint egy labirintus, ami arra hívja fel a nézőt, hogy lépjen közel, vesszen el kicsit az útvesztőben. Az alkotás személyes önvallomás – egyúttal egy önmagába visszaforduló, texilből felépített térrészlet (environment). Érzelmileg, pszichésen, de fizikailag is behívja a nézőt a saját terébe. A labirintusban szó szerint bejárhatjuk azt a személyes történetet, amit Richter Sára ebben a műrészletben megoszt velünk, a látottakból pedig itt-ott akár saját életünkre is ráismerhetünk.
SZABÓ Eszter Ágnes
12 négyzetméter: ennyi az alapterülete a standard, 504 x 238 cm-es óriásplakátoknak, melyekkel itthon és Európa-szerte tele vannak az utcák. A kereskedelmi vagy politikai hirdetések egyetlen feladó üzenetét közvetítik sokak felé – Szabó Eszter Ágnes közösségi projektjében kísérletet tesz a folyamat megfordítására, és egy azonos méretű felületen, 12 nm-en, lehetőséget biztosít bárkinek, hogy otthagyja a saját üzenetét. Az óriásplakátok által betöltött kommunikációs helyzet kiforgatása teret enged a valós aktivitásnak, és a hímzés jellemzően lassú, magányos tevékenysége közösségi projektté válik.
Szabó Eszter Ágnes szisztematikusan foglalkozik a hímzéssel képzőművészeti tevékenységében – popkulturális utalásokkal teli, hímzett falvédői széles körben ismertek–, és régóta érdeklik az óriásplakátok és a hímzett falvédők közötti összefüggések is. A konyhai falvédők, melyek a 19. század közepétől jelen vannak a magyar népi kultúrában korai, az óriásplakátokhoz hasonló, üzenet-közvetítő felületek: a hímzett képek és a sokatmondó, frappáns szövegek jótanácsokkal, bölcsességekkel látták el a háziasszonyokat.
Az alkotás 2018-ban a MODEM-ben, 2020-ban a Ludwig Múzeumban volt kiállítva és bővült a látogatók hímzéseivel. Most ismét interakcióra bíztatunk: hagyj üzenetet te is hímzéssel!
SZIRMAY Zsanett
A Soundweaving – azaz hangszövés – címre keresztelt projekt azt a kérdést teszi fel, hogy vajon hogyan szólnának zeneként a népi motívumok. Azaz, hogy megszólaltatható-e a hímzés?
A projekthez bukovinai székely, kalotaszegi és magyarországi népi keresztszemes hímzések (párnák, ingek díszítései) közül váloga-tott Szirmay Zsanett. Az öltéseket hangjegyekként kezelve átvitte a mintasorokat olyan szalagokra, mint amilyeneket a 19. század elejétől ismert lyukkártyás, zengőfésűs zenelejátszókhoz hasz-nálnak. A kézzel kilyukasztott szalag ilyen módon kottaként működik – a mintázatok hangsorrá írásában Tárkány-Kovács Bá-lint zeneszerző volt a segítségére. A Soundweavingnek folytatása is készült közép-keleti szőnyegek alapján, és bemutatkozott számos fontos nemzetközi programon.
A Soundweaving projekt egyszerre hat minden érzékszervünkre. A hímzések a transzformáció során lézervágott textilekké alakultak, a keresztszemes minták pedig dallammá. A munka interaktív – ki-ki bátran megszólaltathatja a hímzett motívumokat a zenelejátszón. Az eredmény meglepően harmonikusnak tűnhet. Ebben egy rejtett összefüggésre is ráismerhetünk: a hagyományos díszítőművészet és a zenei kompozíciók egyaránt arányosságra törekvő természetére és a népművészet univerzális jellegére. Hogy egyszerűen fejezzük ki: ami szépen mutat, általában szépen is hangzik.
TÓTH Márton Emil
Tóth Márton Emil fotóalapra hímzett sorozata a Lidércek címet viseli, és az ősi babonák, valamint a saját psziché mélyére kalauzol el bennünket. A lidércek démonikus figurái sok nép folklórjában megjelentek, és fontos szerepet töltöttek be a magyar hiedelemvilágban is. A lidércekhez kapcsolódó hiedelmek vélhetően egy különös meteorológiai jelenségből erednek: mocsaras, lápos vidékeken a feltörő gázok véletlenszerű begyulladása zöldes, kékes, imbolygó gyertyafényhez hasonlít.
Tóth Márton Emil analóg fényképsorozatát lejárt filmekre fotózta. Mind a médium, mind a technika, ami számára kevésbé volt ismert, hordozott magában kiszámíthatatlanságot – ebben az alkotói gyakorlatban kénytelen volt engedni a tökéletesség iránti igényéből, és szabadabban megélni a folyamatot. Az ilyen módon készült, homályos képek felületét hímezte át cérnával. A hímzés technikája itt elsősorban a tű által ejtett lyukakkal ad a képekhez tartalmi többletet, amit a háttér megvilágítása is erősít, utalva a felszín alatt rejlő, titkokkal teli világra.
VIGH Krisztina
Vigh Krisztina alkotásaiban a hímzés mint önálló entitás kerül a figyelmünk fókuszába. Ezt az önállóságot a hordozó felület elhagyásával is hangsúlyozza. A hagyományos vászon helyett a hímzés meglepő anyagokon tűnik fel: elhasznált gyógyszeres leveleken, gumicukrokon – sőt, a felületről teljesen leválva, önmagában is megjelenik a hímzés motívumrendszere. A 3D tollal készített plasztikában teljesen eltűnik a motívum mögül a hordozó. Az alkotás feltárja az öltéseket összekötő rendszert, ugyanakkor emlékezteti a nézőt a kapcsolódások, hálózatok kommunikációban és érzelmi életünkben betöltött jelentőségére.
Inspirációit a tradicionális hímzésekből meríti, anyaghasználata azonban jellegzetesen mai.
Választott anyagai műanyagok, elhasznált hulladékok, melyek Vigh Krisztina kezében megnemesülnek, és a hímzés révén – mely nemcsak díszíti, de egyben is tartja őket – összeállnak egy sosem létezett, furcsa entitássá. A 3D tollal létrehozott motívumrendszer pedig a legújabb technikák felé jelent nyitást – érdekesen ütköztetve a modern eljárást a hímzés régies, hagyományos, népi metódusával.
Vigh Krisztina végeredményben minden munkájában a hímzésről készít portrét. A hagyományos, népművészeti motívumok ismétlődő jellege egyúttal az ember identitáskeresését, hagyományaival való szembenézését is előhozzák.
