A Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely a 2015/16-tanévben ünnepli alapításának 40. évfordulóját. Ez a tény már önmagában is nyomatékosítja a Műhely egyedülálló kreatív-, tehetséggondozó-, művészetpedagógiában betöltött hazai szerepét. Alapítója Szabados Árpád és Várnagy Ildikó, majd vezetői, Szemadám György, Sinkó István…
Tovább "Múzeumpedagógiai foglalkozások a GYÍK40 kiállításhoz"Archív
ÉRZÉKSZERVI JÁTÉK: Láss, tapints, szagolj, hallj és ízlelj!
Érzékszervi tornánkkal nemcsak a szemünkkel, de orrunkkal, fülünkkel és kezeinkkel is megismerjük a műalkotásokat, sőt sajátokat is létrehozunk. A program egész évben rendelkezésre áll. Iskolai csoportok jelentkezését várjuk hétköznapokon (kedd-péntek). Részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal…
Tovább "ÉRZÉKSZERVI JÁTÉK: Láss, tapints, szagolj, hallj és ízlelj!"Bartók135 kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások
A Bartók újratöltve! című országos diákpályázatra 10 és 23 év közötti fiatalok Bartók három színpadi művével – A fából faragott királyfival, A csodálatos mandarinnal és A kékszakállú herceg várával – kapcsolatos koncepció-leírásokat, rajzokat, maketteket, terveket, zenei kompozíciókat küldtek be. A…
Tovább "Bartók135 kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások"Kreatív foglalkozások a Facebook, lájkok, szelfik…köztünk élő társas magány kiállításhoz
Az internet, és a tömegkommunikációs eszközök robbanásszerű térhódításával már az iskolás korosztálynak is egyszerre tömérdek információt kell feldolgoznia, értelmeznie. Átalakultak társas kommunikációs szokásaink, egyre több időt töltünk virtuális terekben, ahol többféle személyiséget alakíthatunk ki és kezelhetünk, mindennapi tevékenységeinket pedig okostelefonok…
Tovább "Kreatív foglalkozások a Facebook, lájkok, szelfik…köztünk élő társas magány kiállításhoz"TÉRlátás: Hogyan lesz a 2D-ből 3D?
Foglalkozásunk a gyerekek térlátását és téralkotási készségét fejleszti, miközben egy saját papírszínház elkészítésével elmesélhetik valós vagy képzelt történeteiket. A program egész évben rendelkezésre áll. Iskolai csoportok jelentkezését várjuk hétköznapokon (kedd-péntek). Részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal…
Tovább "TÉRlátás: Hogyan lesz a 2D-ből 3D?"A háború gyermekszemmel – múzeumpedagógiai foglalkozás
David Seymour ‘Chim’, a világhírű fotográfus és a Magnum Photos egyik alapítója, akinek a Magyarországon és Lengyelországban a II. világháborút túlélő gyermekekről készített portréiból nyílik kiállítás a Deák 17 Galériában. A New York-ból érkező kiállítási anyag most először mutatkozik be hazánkban…
Tovább "A háború gyermekszemmel – múzeumpedagógiai foglalkozás"péntek D – Kreatív péntek délutáni foglalkozások a Deák17 Galériában
A Deák17 Galéria új foglalkozás sorozatában a tér- és színlátást, az érzékszerveink használatát és a történetmesélés metódusát járjuk körbe, az iskola rajzórák gyakorlatait hátunk mögött hagyva, szakember vezetésével az ötletek és alkotás szabad formáit felhasználva. A sorozat alkalmai együtt és…
Tovább "péntek D – Kreatív péntek délutáni foglalkozások a Deák17 Galériában"Hétköznap a sulival, hétvégén a családdal jövök a Deák17 Galériába!
Ha érdekel a kortárs művészet és szeretnél az iskolai tananyagon kívül belepillantani a kreatív alkotási folyamatokba is, akkor a Deák17 Galéria a Te helyed! Egyéni és családos látogatóknak aktuális kiálllításainkat és programjainkat ajánljuk. Az iskolai csoportokat pedig szeretettel várjuk kérhető múzeumpedagógiai foglalkozásainkra…
Tovább "Hétköznap a sulival, hétvégén a családdal jövök a Deák17 Galériába!"Város tematikájú múzeumpedagógiai foglalkozásaink
A városban élünk nap mint nap, éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek is tudatosan használják mindennapi környezetüket! Mindegyik foglalkozás előre egyeztetve kérhető adott tanórához, tananyaghoz is: vizuális kultúra, természetismeret, biológia, földrajz, történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, magyar nyelv-és irodalom,…
Tovább "Város tematikájú múzeumpedagógiai foglalkozásaink"Egyedi stílusú póló vagy táska nyomatozás
Pár egyszerű, otthon is megtalálható anyagból és textilfestékből a megunt pólókból divatos felsők, párnahuzatok készülhetnek. Ajánlott korosztály: 8 éves kortól általános iskolai és középiskolai osztályok Időigény: kb. 1—1,5 óra Anyagszükséglet: Kérjük, a gyerekek hozzanak magukkal személyenként minimum egy darab világos…
Tovább "Egyedi stílusú póló vagy táska nyomatozás"Varázslatos befőttesüveg – múzeumpedagógiai foglalkozás
Szeptembertől középpontban a FÉNY! Galériánk is csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia által életre hívott a Fény Nemzetközi Éve 2015 programsorozathoz, így a Fények és fényjelenségek vizuális megfogalmazása fotópályázatunk legjobbjait bemutató kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásnak nem is lehetne más a témája,…
Tovább "Varázslatos befőttesüveg – múzeumpedagógiai foglalkozás"Tervezz várost! várostervező és projektmenedzsment foglalkozás
Vajon milyen az ideális park a nyugdíjasok számára? Mitől lesz használható egy tér a kisgyerekes családoknak? A tudatos tervezésnek milyen fázisai vannak? Foglalkzásunkon a csoportok feladata, hogy megtervezzék, felújítsák az Erzsébet teret. A csoport tagjai nemcsak terveznek, de különböző…
Tovább "Tervezz várost! várostervező és projektmenedzsment foglalkozás"










