Amikor kolléganőmmel nekiláttunk az Arti és D’arti a fényünnepek nyomában című gyerekeknek szóló sorozatunk összeállításához, még nem sejtettük, mennyi minden fog kimaradni a műsorból. A korosztály és a forma egyaránt limitálta az időt és a tartalmat is, így sok információ nem került bemutatásra a téli napfordulóhoz kapcsolódó szokások, illetve a karácsony kapcsán. Ezekből jöjjön most egy szubjektív válogatás, a teljesség igénye nélkül.
A Fiastyúk
A Fiastyúk ugyan a Bika csillagkép egy pontját jelöli, igazából nem egy csillagot, hanem egy csillaghalmazt jelent. Míg szabad szemmel hét (szerencsésebbek kilenc) különböző égitestet tudunk megkülönböztetni, a másnéven Messier 45 vagy M45 csillaghalmaz valójában több, mint 500 égitestből áll.
Már az ókorban is ismerték ezeket a csillagokat, Hésziodosz és Homérosz is ír róluk, sőt az Ószövetségben is több helyen említik. Az ókorból, a görögöktől származik a halmaz egy másik elnevezése, a Plejádok, ugyanis a görög mitológiában a szabad szemmel is látható hét csillagot Atlasz és Pléioné hét lányának tartották.
A hét nővért Orion, a Vadász öt hónapon át üldözte szerelmével. Amikor a nővérek nem bírtak tovább menekülni, Zeuszhoz fohászkodtak, akik galambokká változtatta őket. A nővérek elrepültek Orion elöl, és amikor már nagyon magasan jártak, csillagokká változtak. A hét csillag még ma is a hét nővér nevét viseli.
A csillaghalmaz jól ismert a világ többi részén, számos más kultúrában is Ausztráliától Észak-Amerikáig. Japánban a csillagok neve Szubaru, innen a Subaru autómárka emblémája is, amin hat csillag látható – két csillag ugyanis annyira közel van egymáshoz, hogy szabad szemmel nézve összeolvadnak.
Mithrász, a Napisten
Mitrászt nemcsak a Perzsa Birodalom területén tisztelték, kultuszának nyomát felfedezték az Indus és Gangesz területén is, valamint a mithraizmus (egykori misztériumvallás) egyik legnagyobb istene is volt a római császárkorban is.
A monda szerint Mithrász december 25-én született, egyesek szerint egy sziklából, míg mások úgy vélték egy szűztől. A Kr.u. 3. századtól kezdve kultusza egybeolvasdt a Sol Invictus ünneppel, majd Diocletianus uralkodása alatt a birodalom egyik fő védelmező istenévé nyilvánították.
A kereszténység államvallássá nyilvánítását követően, az I. nikaiai zsinat (Kr. u. 325) december 25-re tette Krisztus születésének napját, hogy ezt az igen népszerű pogány vallást ellensúlyozza.
Az egykori Pannónia területén is találkozhatunk Mitrász-szentéllyel, amelynek központi eleme az oltár domborműve. A szentély Sopron közelében, Fertőrákoson áll és a mai napig látogatható.
A tollas kígyó, amely elnyeli a napot
A Soyaluna a Hopi indiántörzs egyik hagyományos ünnepének története – mint más észak-amerikai indián törzsek hagyományai – évszázadokra, olykor évezredekre nyúlik vissza. Az első információkat a 16. században Európából ide érkező felfedezők gyűjtötték ezekről a hagyományokról, azonban ezek a források még elég zavarosak, mivel, az európaiak alig értették az itt élők kulturáját, nyelvét.
A Soyalunát a törzs tagjai a kivában, egy földalatti szentélyben ünnepelték a téli napfordulókor. A törzsfő egy olyan ruhát viselt, amelyen az esőfelhőket szimbolizáló jelek voltak, illetve egy Napot ábrázoló pajzsot hordozott magával. Más törzsek képviselői is jelen voltak az ünnepségén, az ő pajzsaikon csillagok és más szimbólumok voltak. A szertatrás egyik központi szimbóluma volt még a tollas kígyó agavé növényből faragott képmása a kiva nyugati falánál. A Hopi indiánok hite szerint ez a tollas kígyó nyeli el a napot napfogyatkozáskor, így ő jelképezte a gonosz erőket, amelyek a téli napfordulókor messzire elviszik a Napot. A szertartáson imát és ételt áldoztak neki, hogy ne nyelje el a Napot. A kivában harcosok két oszlopba sorakoztak, az egyik oszlop jelképezte a déli, a másik pedig az északi égtájat. A Napot megjelenítő pajzsot hordozó harcos a két csoport között rohant, és az ott álló folyamatosan férfiak visszaverték, visszalökték, ezzel szimbolizálva a Nap ellen irányuló ellenséges erőket. Nem volt ritka, hogy a szertartás közben több férfi is elájult a nagy meleg és a fáradtság következtében.
Ez a szertartás volt a feltétele annak, hogy a Nap visszatérjen a messzeségből és újra nyár lehessen – a Hopi törzs tagjai szerint enélkül soha nem is tért volna vissza a Nap.
Fagyöngy
A fagyöngy egy örökzöld élősködő növény, Magyarországon is sokat találkozhatunk vele: télen, amikor a fákon már nincs levél, észrevehetünk egy-egy zöld labdát az ágakon: ez a fagyöngy. A görögök és a rómaiak is számon tartották már ezt a növényt gyógyító hatása miatt, sőt a termékenység szimbólumának is tartották.
Filmekből jól ismert karácsonyi szokás az angolszász országokban, hogy ha ketten egyszerre a fagyöngy alatt állnak, meg kell csókolniuk egymást. Honnan is ered ez a szokás?
A skandináv mitológia egyik híres alakjához, Baldrhöz kötődik a történet, aki Odin és Frigg fia volt, erős és hatalmas harcos. Egyszer Baldr megálmodja korai halálát, és elmondja ezt anyjának, aki a szeretetet istennője. Frigg megekeresi az összes élőlényt, növények, fémeket, köveket, betegségeket és megkéri őket, hogy ne bántsák a fiát.
Puding próbája az evés, így az istenek kiállítják Baldrt a tanácsterem közepére, elkezdik ütlegelni, lőnek rá, egyszóval megpróbálják megölni, de nem járnak sikerrel. Ez persze nagyon bosszantja Lokit, a gonosz tréfák istenét, így öregasszony képében felkeresi Frigget, és kicsalja belőle, hogy bizony a fagyöngy sajnos kimaradt a kérésből. Loki nyílvesszőt farag a fagyöngyből és odaadja Baldr vak fivérének, Höldrnek, hogy próbálja meg megölni ezzel a testvérét. Loki sikerrel jár, és Baldr meghal. A mítosz egyik verziója szerint ezután az isteneknek sikerül feltámasztani Baldrt. Frigg ekkor megkönnyebbül és a szeretet szimbolumává teszi a fagyöngyöt, és megfogadja, hogy mindenkit megcsókol, aki elmegy alatta.
Emberáldozatok és karácsony
Az idiánokhoz, és más népekhez hasonlóan, a germán törzsek is áldozatot mutattak be isteneiknek bizonyos alkalmakkor, hogy kiengeszteljék őket, vagy épp biztosítsák jó sorsukat. Évente négy alkalommal biztosan mutattak be áldozatot: a téli és a nyári napfordulókor, valamint a tavaszi és őszi napéjegyenlőségkor. A téli napfordulókor úgy vélték, Odin életet adott nekik, és ezért élettel tartoztak neki. Mivel a germán istenek sokat követeltek, ezért ékszereket, ételt, állatok és embert is áldoztak nekik.
Németország északi részén élő germánok körében hagyomány volt, hogy egy tölgyfát feldíszítettek Thor, a mennydörgés istenének tiszteletére és kiengesztelésére, ez volt Thor tölgye, tulajdonképpen egy áldozati oltár. Erre a fára akasztották az áldozatokat, legyen az növény, állat vagy ember. A keresztény hittérítőknek is feltűnt ez a hagyomány és természetesen megpróbáltak ellene tenni. Winfrid, vagy más néven Szent Bonifác megfogott egy hatalmas fejszét és kivágta ezt a fát. Ezután a tölgyből állítólag egy templomot emeltek Szent Péternek. Szent Bonifáchoz köthető a fenyőfa beemelése is a karácsonyi hagyományba. Amikor kivágta a tölgyet, nem messze tőle megpillantott egy fenyőfát, aminek háromszögletű alakja a Szentháromságra emlékeztette őt. Így keveredhetett a keresztény szimbolika a germán népek véres szokásaival, és vált a 16. századtól Németországban hagyománnyá a karácsonyfa díszítése almával, dióval vagy más javakkal.
