A Szólaltasd meg a szobrokat! a HANG/SZOBOR/HANG kiállításhoz készült múzeumpedagógiai foglalkozás komplex, többrétegű gyakorlati és elméleti módszertanát, a pályázat kiírásától a hangzó szobor készítésén át a zeneírásig.
A Ludwig Múzeum, a Deák17 Galéria és AKKU-Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület közös diákpályázatára 2016 tavaszán, a Rock/tér/idő című kiállítás öt alkotásáról (Gáldi Vinkó Andrea, Karsai Dániel, Ravasz András, Szabó Eszter Ágnes, Várnai Gyula) készült audionarrációból kiindulva, a pályázóknak letapogatás vagy mozgatás hatására hangot adó szobrot kellett létrehozniuk.
A pályázat pedagógiai vonatkozásai
A gyerekek az audionarráció segítségével kortárs művészeti alkotásokat értelmeztek úgy, hogy nem látták azokat. Fontos szempont volt, hogy hang és a forma adja vissza a jelentést, külön csavar benne az, hogy vakok és látássérültek számára is legyen értelmezhető. Az audionarráció érzékenyítés a vakok és gyengénlátók világa felé is. Számos érdekes alkotás érkezett be, melyet a Ludwig Múzeum, a Deák17 Galéria munkatársai és két érintett fiatal, Helle Maxmilian, aki hangoskönyv kiadással is foglalkozik és Taskovics Adél, a Budapesti Kommunikációs Főiskola Kommunikáció- és Médiatudomány Mesterszakának végzős hallgatója zsűrizett.
A hangzó szobrokból kamara kiállítás nyílt a Ludwigban, a Múzeumok Éjszakáján pedig Sőrés Zsolt, a jelenlévő vállalkozó kedvű látogatók által kreált hangokat mixelte zenévé.
Már a pályázatban megjelenik a kortárs művészet értelmezése, a zene és a művészet kapcsolódása, a kiállításon és a dj-n keresztül, mindez a diákok kreativitásának és pályamunkáinak segítségével. A legjobb alkotások illetve a hangzó szobrokat inspiráló eredeti műalkotások augusztus végén beköltöztek a Deák17 Galériába. Ezen a kiállításon egyszerre szerepelhettek a kortárs művek és a diákok pályamunkái.
Múzeumpedagógiai foglalkozások
A múzeumpedagógiai foglalkozást két korosztályra bontottuk (6-13éves és 14-18 éves diákok részére), a foglalkozások általában 1,5-2 órásak voltak, általában 20-30 gyerekkel. Mindkét foglalkozás során fontos elem volt a vizualitás és a zene kapcsolódásának megjelenítése. Először bemutatom a két foglalkozást gyakorlati megvalósulását, majd az elméleti módszertanáról szeretnék beszélni.
A kisebb (6-13 éves) korosztály hangzó szobrot készített, az elkészült alkotásokból közös zenekart alakítottunk, minden hangzó szobor egyenként megszólaltattak a gyereket, majd közösen zenéltünk.
A foglalkozás kezdetén egy nagy kört alakítottunk, a ráhangolódás során az alábbi témákról beszélgettünk: Mi a hang? Mi a zaj? Mi a zene? Ki az, aki mindennap hallgat zenét? Miért fontos számunkra a zene? Bemutattam kiállítás létrejöttét, meséltem a vakok érzékeléséről.
Zene és képzőművészet hogyan kapcsolódhat egymáshoz? A kiállított kortárs művekkel kapcsolatban az alábbi kérdéseket vizsgáltuk meg: Milyen zenei elemek jelennek meg a kortárs műveken, hogyan tudnának zenélni ezek az alkotások?
Majd csoportokban a kísérőpedagógusok és a gyakornokunk segítségével kis csoportokat alakítottunk és minden csoport megszóltathatta az összes hangzó szobrot. Arra bíztattam a gyerekeket, hogy csukott szemmel is tapogassák végig az alkotásokat, mintha vakok vagy látássérültek lennének, és figyeljék meg, így mit éreznek, tapasztalnak, mit értenek meg a tárgyakból. Ezt nagyon élvezték a gyerekek. Ezután a központi kiállítótérben –ahol maguk a művek voltak- asztaloknál helyet foglalva a gyerekek 45 perces alkotási folyamatban saját hangzó szobrot készítettek recycling anyagokból. Ehhez kapcsolódva kell megjegyeznem, hogy galériánk profi a minőségi szemétgyűjtésben, az összes használható és érdekes szemetet behozzuk otthonról. A foglalkozás előkészítésében szerepet játszik ezeknek az anyagoknak a tematikus válogatása. Így állíthatom, hogy minőségi és érdekes, a tematikához illő alapanyagokkal dolgoznak a gyereket. A hangzó szoborkészítéshez inspirálódtak egyrészt a kiállítás tárgyai közül, másrészt mutattam nekik két próbadarabot, illetve átbeszéltük, hogy milyen típusú hangszerek vannak és hogy ki milyen hangszeren játszik. Azt hangsúlyoztam, hogy egy fantázia hangszer is lehet, és szerencsére leginkább ilyen hangszerek születtek. Az anyag nagymértékben meghatározta, hogy milyen hangja lesz a hangszernek, emellett biztattam őket, hogy kísérletezzenek és tervezzenek bele részleteket, különböző, akár több hangot kiadható funkciókat is.
Az eredmény: művészetileg is értékelhető alkotások születtek.
Ezután körbe álltunk és meghallgattuk mindenki hangszerét, majd közösen zenéltünk. Ezt úgy tettük, hogy mindenki becsukta a szemét és megvártuk, míg teljes csend lesz. Aki úgy érezte, hogy szeretné elkezdeni, az halkan megszólaltatta hangszerét, majd csatlakoztak hozzá a többiek, míg végül mindenki együtt zenélt, ekkor, mint egy karmester jeleztem nekik, hogy most lehet nagyon hangosan zenélni, majd spontán módon ki-ki szálltak a zenélésből, míg végül csak páran zenéltek, majd teljesen elhalkult a zene. A közös zenei produkciónak erőteljes, néhol monoton ritmusa volt, én próbáltam a saját hangzó szobrommal, dallamokat e. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek majd felének végig csukva van a szeme és teljesen beleélték magukat. Volt olyan foglalkozás, amelynek során nem közös zenélés volt, hanem három csapat mutatta be zeneművét, s olyan is előfordult, hogy énekórán tanult énekre zenéltek zenei aláfestőt.
A középiskolások számára bemutatattuk a pályázati koncepciót, tárlatvezetést tartottunk kiemelten bemutatva a kortárs műtárgyakat. Ezt követően projektor segítségével megtanítottam lépésről lépesre az audiocity vágóprogramot, két eltérő zenei stílusú (komolyzene és drum&bass) számot vágtam össze, figyelve a zenei átmenetekre. Az osztály 3 csoportban (10-10 fő) dolgozott tovább. A csapatok feladata a hangzó szobrokat hangszerként megszólaltatva telefonjuk segítségével a hangzós szobrok hangjainak, saját hangjuknak, egyéb hangoknak, zajoknak, asszociációknak rögzítése, majd a vágóprogram segítségével saját szám írása és egy zenekar profiljának és vizuális megjelenésének a kialakítása volt. A három csapat a galéria különböző tereibe vonult, ahol nyugodtan, más hangok beszűrődése nélkül ki tudták próbálni a három csoportba osztott hangzó szobrokat. Ezután az egyes csapatok két csoportra oszlottak, 4-5 fő a vágóprogram segítségével 1-2 perces számot komponált és szerkesztett. Itt is viszonylag távol ültek le a diákok csapatonként 1 laptoppal, hogy ne zavarják egymás munkáját. A zeneszerzők közelében foglalt helyet a csapatuk vizuál-részleg, (6fő), akik folyamatosan egyeztettek a zenei részleggel, bele –bele hallgatva a zenébe. Az ő feladatuk a zenekara nevének, profiljának, vizuális arculatának kialakítása volt. Montázsszerű tablót készítettek. Körülbelül 1 órájuk volt minderre. Mindhárom csapat bemutatta saját zenekarát, és meghallgathattuk a zeneszámokat is. A foglalkozást és a prezentációkat oldott hangulat jellemezte, a diákok kitértek arra, hogyan indult és hol tart karrierjük, milyen zenekarok vagy ikonok, zenei stílusok inspirálták őket (pl Zámbó Jimmy, Beyoncé, alter pop).
A foglalkozások elméleti módszertana
A foglalkozás központi eleme a kisebbeknél a barkácsolás, az együttzenélés, a nagyobbaknál a zenei kísérletezés, a rajongás, a popkultúra újraértelmezése, újrakonstruálása volt.
A zenélés, mint közösségi létforma egy olyan antropológiai tudás, amely meghatározó volt korai a közösségek életében is. A kör, amelyet alakítottunk, egy törzsi körnek is felfogható, amelyben mindenki részt vesz, hozzáadva a saját tudását – saját kezükkel készített hangszerekkel- a közös örömért, a közösségi élményért. Ez a közösségi rítus, ebben az oldott formában ritka élmény számukra. Nagyon fontos elemvolt ebben az egymásra figyelés és a közös hang megtalálása is. A környezeti anyagból készült hangszerek mindig is jelen voltak, jelen esetben hangszereink a modern kor hulladék anyagaiból álltak össze. A hangzó szobor, hangot adó tárgy a különböző érzékszerveknek szóló alkotás. Az énekórán tanult énekeket ezekkel a hangokkal festették alá, és hangszereiket később is beépíthetik a tananyagba is.
A középiskolás diákok saját közegüket, viszonyulásaikat, zenei és kulturális sémáit értelmezték újra. Ez az újrakonstruálás kritikai megközelítéssel párosul, amikor a jelenlegi brandépítést, popikonokat, zenei stílusokat és rajongói attitűdöket figurázták ki vagy nagyították fel. A hangzó szobrok érdes, alaphangjai jó kiindulási pont volt a kísérleti zene megalkotására. Ezzel akaratlanul is az elektronikus zeneszerzés, zajzene, hangtervezés alapjait ismerhették meg, amelyhez a kiállítás kortárs munkái kiváló inspiráció voltak. Mindkét korcsoport saját és közösségi élménnyel, zenei illetve digitális tudással is gazdagodtak, mindeközben tapasztalataik lettek a vakok és gyengén látók világáról, érzékeléséről.
