A népmesei világ egyszerre követi a valóság törvényeit és szegi meg azok szabályait. A kő nehéz, a víz folyik – de közben a halott beszél, a paripa szárnyak nélkül repül, és a gonosz csak addig legyőzhetetlen, amíg valaki le nem győzi. A valóság törvényszerűségei és a csodavilág belső szabályai együtt és egyszerre működnek; olyan finoman rétegződnek egymásra, hogy egyik sem érvényteleníti a másikat. A mese törvényei így egyszerre ismerősek a tapasztalati világból, és mégis valószerűtlenek, hiszen túlmutatnak rajta.
A mindennapi valóságot a természet rendje, szükségszerűségei és ok-okozati viszonyai szervezik: a dolgok úgy vannak, ahogyan lenniük kell, és a változásokat tények, események, állapotok láncolatai írják le. A tények a világ legapróbb építőkövei – megfogalmazhatók mondatokban, de mindig többek annál, hiszen a mondatok referenciái maguk is a nyelven kívüli valóság részei. A valóság világa így rétegzett, kiismerhetetlen, és állandó átalakulásban van: minden folyamatnak előzménye és következménye van, minden állapot egy másikba fordul, minden esemény valami új felé mutat. E rétegződésben a szóbeli hagyomány különös szerepet játszik: a mesemondó egyszerre őrzi és alakítja azt, amit valóságként ismerünk, míg a tudatos gyűjtés és lejegyzés e gazdagságot rögzíti, de egyben át is rendezi.
A mese világában azonban más törvények uralkodnak: itt a csoda, a varázs és a lehetőség számít szabálynak. Ami a mi világunkban lehetetlen, ott magától értetődő: a kacsalábon forgó vár, a beszélő állat vagy a tizenkét fejű sárkány éppoly szükségszerű, mint nálunk a gravitáció. A mesék a lehetséges világok egyik legősibb megfogalmazásai: ahol minden másképp is lehet, ahol a lehetetlenből szabály, a lehetőségből tényleges valóság lesz. Ez a modális logika teremti meg a mese önálló világát, amely nem tagadja, hanem kiegészíti a valóság rendjét.
A törvényszerűségek kettőssége éppen ebben rejlik: a mese egyszerre ismeri és formálja a valóság szabályait, miközben átjárót nyit a világokon túlra. A természet rendje és a csodák logikája nem kioltják, hanem gazdagítják egymást olyan feszültséget teremtve, amelyben a magyar népmesék világa mindmáig érvényes és eleven tud maradni.