BIG médiamunkák 2020-21 – kiállításmegnyitó
Szeretettel köszöntöm a kedves érdeklődőket odahaza a készülékek előtt.
Ez a mondat gyakran elhangzott gyerekkoromban tévében, rádióban, és ma úgy tűnik, furcsamód ismét aktuális, csak éppenséggel új értelmet nyert, hiszen egy közösségi eseményen vagyunk, ahol egy alkotó közösség munkáival ismerkedhetünk meg online formában.
Nem pusztán a mai alkalom rendkívüli, hanem az az időszak, így a munkafolyamat is, amelyben az itt látható alkotások születtek, hiszen a kiállítás szereplői, 9-12.-es gimnazisták, októbertől május elejéig online oktatásban vettek részt, átlépve egy különös, virtuális térbe.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy alkotóműhelyről beszélünk, ahol a munkafolyamat, a közös gondolkodás, tervezés során tanár és diák partnerek, alkotótársak.
Időben a szeptember és a május ad keretet ennek a folyamatnak, hiszen csak a kezdet és a vég pillanatában találkozhattak. A kettő között volt a hosszú-hosszú bezártság, és elmondásuk szerint talán soha nem kerültek olyan közel egymáshoz, mint épp ebben az időszakban.
A kiállításon médiaművészeti munkákkal találkozhatunk, különböző eljárásokkal, technikákkal, alkalmazásmódokkal, de ha tematikát, kulcsszavakat keresünk, az első, ami eszembe jut, az a játék.
A játék, amihez általában játszótársakra is szükség van, de manapság, a virtuális játékok esetében ez sem olyan egyértelmű.
Talán épp a karantén időszakában tapasztalhattuk meg a valódiság hiányát. Azt hiszem, sokunknak megvolt az a pillanat, amikor már-már émelyegtünk a monitortól, a saját telefonunktól, kütyüktől, és helyette valódi élményekre vágytunk: látni, megfogni, érezni, érzékelni. Hogy egy régi klasszikusra utaljak: jól csak az agyával lát az ember,és úgy tűnik, a digitalizáció korában analóg lények vagyunk és azok is maradunk a vágyainkkal, terveinkkel, emlékeinkkel.
Az alkotók most a digitális és analóg világ közötti útkeresésre tesznek kísérletet.
Azt javaslom, mi is tegyünk egy virtuális sétát itt, a kiállítótérben.
A kiállított munkák fotó vagy digitális eljárással készült állókép alapú alkotások, éppen ezért induljunk a fotó szekció felől.
Ha a játék szót említettük, itt is szembetűnik a formai játék. Absztrakt formák, rácsozatok és mindezek ritmusa különös dinamikát ad a kompozícióknak.
A szemfüles nézelődő esetleg kiszúrhatja, hogy az alkotók hozott anyagból dolgoztak, hiszen hétköznapi tárgyak vagy ipari épületek a képek főszereplői. Eszembe jutnak a régi Star Wars filmek, ahol az űrbéli tájakon itt-ott felismerhető egy sétáló porszívó, kávéfőző. Elképzelem, ahogy az online fotó órákon a vezető tanár, Trojkó Ildikó megkéri a diákokat, hogy „a mai órára készítsetek elő egy tésztaszűrőt, sajtreszelőt, citromfacsarót”.
Ember alig-alig tűnik fel ezeken a képeken, vagy ha mégis, akkor az valami már-már szürrealisztikus ködbe, homályba vész, vagy éppenséggel pont a hiánya jelenik meg egy kivágott sziluettel, maga után hagyott nyomokkal.
A fotókon túl az állóképek sorában láthatunk képszerkesztő program segítségével készült képeket, és máris ott a gondolat, hogy hiszen fényképezőgép nélkül is készíthetek képeket.
A digitális képeken fellelhető kombinatorikus komponálás az ismétléses vagy megszakításos kombinációk végtelen sorát vetíti előre.
A következő falon GIF-eket láthatunk a kivetítőn. GIF-ekkel nap mint nap találkozunk, sőt üzenünk, kommunikálunk. Az itt látható munkák némelyike fotó alapú, de többnyire szkennerrel, képszerkesztő programmal készült digitális képekből indítanak.
Egészen fura, fantazmagóriaszerű világba csöppenünk, ahol minden láncreakciószerűen, folyamatosan változik. A gyerekkorunkból ismert kaleidoszkóp fraktálszerű látványát idézik, már-már pszichedelikus élményt nyújtva.
A szemközti falon az analóg és a digitális világ nem éppen véletlen találkozása a témánk.
Régi-régi bakelit lemezekre kasírozott képeket láthatunk, és ha mindez nem lenne elég, a látogató a kifüggesztett képek közül kiválaszthat egy éppen neki tetszőt, és az itt álló lemezjátszón lejátszhatja a választott lemezt.
Tegyünk egy próbát, lássuk, hogyan szól a kép. Ez most kicsit viccesen hangzik, de szinte szinesztéziaszerű élményt nyújt, ahogy a hanglemezre kasírozott kép forogni kezd a lejátszón.
Azzal, hogy a látogató leveszi, áthelyezi a lemezeket, maga is beavatkozik a látványba, hiszen átrendezi a falat, így a rendezőelv megint csak a folyamatos változás.
Ha korábban említettem a játék szót, az asztalokhoz lépve szó szerint játékokra lelünk.
Íme az ember, a játszó ember, a homo ludens, akik persze maguk is kiállító alkotók, akik most a kedvünkért bemutatnak néhányat a csoport által készített játékok közül.
Látunk itt újragondolt kockakirakóst, ami a gyerekkori mesekockákból született, de van itt fotografikus Rubik kocka, táblajáték is. Ami a kiállítók egyik legtalálóbb, legszuperebb gesztusa, hogy az idelátogató kézbe veheti, kipróbálhatja ezeket a tárgyakat. Persze elfogja az embert az érzés, hogy de jó lenne ez nekem, de jó lenne birtokolni, de haza mégsem viheti, hiszen bár játékokról van szó, ezek immár tárgyiasult műalkotások.
A kézbe vehető tárgyak között lapozgatós leporellót, digitális képpárokat bemutató, kézzel varrott könyvecskéket is találunk.
És ha az állóképtől indultunk, végezetül megérkezünk a mozgóképekhez, ahol a monitorokon rövidfilmek futnak.
Végül a kiállító diákokhoz szeretnék szólni. Azon gondolkodom, hogy ha 10 év múlva egy időkapszulából valaki visszanézné a mai kiállítás anyagát, vajon látná-e benne azt a kísérő állapotot, hogy be voltunk zárva, kételyekkel, sok-sok újrakezdéssel. Csupa izgalom és ellentmondás ez a kiállítás, mert minden ide társítható fogalomnak az ellenkezője éppúgy igaz: monotónia-dinamika, bezártság-szabadság.
A kísérletezés, az alkotómunka, az alkotó gondolkodás felszabadító öröme.
Szívből gratulálok nektek ehhez a rendkívül gazdag anyaghoz, az érdeklődőket pedig arra buzdítom, hogy jöjjenek el, személyesen tapasztalják meg ezt az élményt, amiből most csak töredéknyit nyújthattunk.
Győri Lívia, Budapest, 2021. június
